Az emberek évezredek óta törekednek egy-egy folyamat által túljutni az élet szenvedésein és elérni valamiféle lelki boldogságot. Ennek érdekében sokféle "utat", módszert kipróbáltak. Vannak, akik egyfélére esküsznek, van aki többet is megpróbál. Az alábbi cikksorozat célja, hogy bemutasson egy olyan módszert, mely objektíven hasonlítja össze a különféle néven nevezett önmegvalósítási ágazatokat, s az összehasonlításból következő eredmények alapján javaslatot tegyen a "legkönnyebb" és "legjobb" eredményre vezető kipróbálására.

Természetesen mindenki saját értékrendszere, céljai alapján választ ki olyan utat, amiben hite van, ami az ő vágyait ígéri beteljesíteni. Ám ha létezik objektív összehasonlítási módszer, akkor ezáltal olyan dolgokról is információt szerezhetünk, ami szokásos módon nem jutott el hozzánk. Egy hasonlattal támasztanám alá e törekvés jogosultságát. Amikor valaki szabadságra megy, szeretné azt olyan helyen eltölteni, ahol jól érzi majd magát, ahol pénztárcája elegendő a körülmények, a szórakozás biztosítására.

Például Magyarországon a hatvanas években a Balaton volt a nagy "ő". Aki tehette, a Balatonra ment nyaralni, mert olcsón és kellemesen lehetett eltölteni azt a két hetet, ami akkoriban egy munkás embernek kijárt. Ám később megnyíltak a határok, s az emberek elkezdtek távolabbra is utazni. No nem mindenki, inkább a "kiválasztottak". De a hírek elterjedtek, hol és hogyan lehet még boldogabb az ember. Volt, aki ezek után is a Balatonra esküdött, de voltak akik kíváncsiakká váltak és amikor már megtehették, elindultak szerencsét próbálni. Egy idő után utazási irodák alakultak, ahol sokféle célállomásról lehetett információkat beszerezni. Így aztán mindenki kiválaszthatta, hogy pénztárcájának megfelelően hol érezheti legalább két hétre a "mennyekben" magát.

Ugyanígy, ha vannak megbízható "utazási irodák" az önmegvalósítás útjaival kapcsolatban, ez nagyban megkönnyíti a magasabb célokra vágyók helyzetét. Nem kell mindenkinek önmaga erejéből kitapasztalni, hogy melyik módszer mire jó és mennyire követhető, vagy nem kell csak egy módszert addig erőltetni, míg valóban célhoz ér általa a gyakorló személy. Mielőtt belekezdenénk a gyakorlásba, előre tudhatjuk, hogy melyik mire jó, milyen követelményeknek kell eleget tenni, milyen természetű embereknek javasolt. Az is kiderül, hogy ugyanazt a célt mely módszerek segítik elérni, és mi a különbség a cél elérésének nehézségeiben. Vagy hogy melyik módszer kapcsolható egy másikkal a jobb hatás érdekében.

Nem ragozom tovább, a lényeg, hogy jó lenne találni egy megbízható forrást, mely "utazási iroda"-ként segíti a tájékozódni vágyó embereket.

Életemben (immár 48 éves vagyok), sokféle néven nevezett, és sokféle cél elérését ígérő módszert kipróbáltam. Kíváncsi ember vagyok. Ám egy idő után meg kellett értenem, hogy pusztán a gyakorlati tapasztalatok kevesek ahhoz, hogy igazán átlássam miről is szól az élet. Ezek után olyan szemmel kezdtem el olvasni könyveket, hogy melyik ad összehasonlítási lehetőséget a különféle önmegvalósítási folyamatok területén.

Így jutottam el a Védák könyveihez, melyek nagy részét egy kiváló indiai származású, és világszerte elfogadott tanító mester, Sríla Prabhupáda fordításai és kommentárjai alapján tanulmányoztam. Sríla Prabhupáda nem csak képzett szanszkrit tudós (a Védák eredeti nyelvezete a szanszkrit nyelv), hanem elismert "gyakorló", hiteles lelki tanító mester is, aki a hatvanas évek közepétől egészen eltávozásáig nagy hangsúlyt fektetett a csaknem elfelejtett ősi tudományos könyvek felkutatására és bemutatására. Elkötelezettségét jelzi, hogy csaknem 80 könyvet fordított le vagy írt meg, köztük olyan monumentális műveket, mint a Srímad Bhágavatam, mely a Védák írásainak "krémje", vagy Az Odaadás Nektárja, mely egy egyedülálló tanulmány a bhakti-yoga tudományának területén.

Sríla Prabhupáda mindig törekedett arra, hogy ne csak egyféle szempontból mutassa be a Védákat. Széles látóköre, a Védák könyveiben való jártassága lehetővé tette számára, hogy különféle alig ismert művekből is idézetekkel támassza alá állításait. Alapelve az volt, hogy ha valaki elfogadja a Védákat, mint hiteles bizonyító erejű műveket, akkor ezek az idézetek valóban meggyőzőek lehetnek egy-egy kérdés eldöntése esetében. Ugyanakkor azt is kimutatta, hogy ha nem fogadunk el valamilyen alap művet, akkor vég nélküli viták, nézeteltérések várhatóak, hiszen mindenki saját véleményét fogja csak igaznak, reálisnak tekinteni, s a másikét kételkedve elutasítani. Azon tehát lehet vitatkozni, hogy mely művet tekintsük alapnak, de ha elfogadunk egyet, akkor attól kezdve nézetkülönbségek esetében, vagy akár a dolgok megértése érdekében is ehhez kell ragaszkodnunk.

Mint amikor a bíróságon kijelölnek egy főbírót. A kijelölés előtt számbaveszik a szóbajöhető, megbízható személyeket, ki megfelelően képzett, kinek nincs személyes elkötelezettsége a szóban forgó ügyben, majd kiválasztanak egy személyt. Ettől kezdve az illető döntése törvény. Lehet, hogy egy kollégája bizonyos részletekben másként döntött volna, de az biztos, hogy a megfelelő alap képzettség, és megbízhatóság garancia arra, hogy a törvényes keretek között helyes döntés született.

Így a magam személyes meggyőződése alapján javaslom, hogy fogadjuk el a Védák könyveit alap, bizonyító erejű írásoknak. Aki ebben a pontban kérdéseket szeretne feltenni, vagy más javaslatát előterjeszteni, szívesen veszem megjegyzéseit egy személyes levélben. Tudom, hogy hazai viszonylatban nagyon kevéssé elterjedtek a Védák eredeti könyvei, ezért sokak számára nem könnyű referenciaként használni őket. De idővel biztosan Magyarországon is bőségesen hozzáférhetőek lesznek a Védák eredeti műveinek hiteles fordításai. Addig az olvasó bizalmát kérem, hogy a kikutatott idézetek valóban ott vannak, s valóban megfelelően képviselik a Védák bölcseinek véleményét.

Az önmegvalósítást kutatók motivációja

Az emberek egymással beszélgetve megérthetik, hogy saját tapasztalatikkal nagyjából egyezőt élnek át mások is. Így aztán a közös érdek alapján információt cserélnek. Így van ez az önmegvalósításra törekvők esetében is.

A Bhagavad-gíta alapján négyféle fő kategóriába esnek azok, akik érdeklődni kezdenek valamiféle önmegvalósítási folyamat iránt.

1. Akik kíváncsiak
2. Akik szenvednek, és valahogy szeretnének megszabadulni a szenvedéseiktől
3. Akik olyan értékekre vágynak, melyek nem könnyen juthatnak birtokába
4. Akik bizonyos előfeltételezések alapján részletes tudásra vágynak önmaguk eredeti helyzetét illetően.

Hogy a jelen cikk ne bővüljön végtelen hosszúvá szűrjük meg e négy kategóriát, és válasszunk ki egyet, mely lehetőleg mindenki érdekét képviseli. Elvetném a 4. pontot, mert minden bizonnyal nincs két egyforma ember, akinek hasonló előfeltételezése lenne önmaga végső helyzetét illetően.

Elvetném a 2. pontot, mert az erősen szenvedők általában minden "mentőövbe" belekapaszkodnak, s hogy elkezdjenek valamilyen folyamatot, ami megszünteti a szenvedéseiket nem feltétlenül függ egy összehasonlító elemzés végeredményén, inkább a mielőbbi enyhülés a motivációjuk.

Elvetném a nagy gazdagságra, különleges helyzetre vágyók kategóriáját, mert ez a motiváció meglehetősen irányítottá teszi a módszerek közötti kutatást.

Végül megtartanám az 1. kategóriát, a kíváncsiságot. Én úgy látom, hogy majd mindenki kíváncsi, s ez egy olyan közös és nyitott alap, mely valóban be tudja fogadni egy összehasonlító elemzés segítő szándékát.

Tehát a kíváncsiság motivációját veszem a továbbiakban alapul. Ez nem egy állandó motiváció, tehát ha valaki ma kíváncsi egy dologra ma, lehet, hogy holnap már nem az. Ha kielégítette kíváncsiságát, más dolgok iránt fog kutatni. De legalább elég általánosnak látszik, hogy a legtöbb emberhez szólhassak, és elég semlegesnek, hogy minél kevesebb embert zárjak ki az érdeklődők köréből.

Mintegy ötszáz évvel ezelőtt Indiában hasonló reneszánsz időszak köszöntött be, mint nyugaton, de ott a Védák könyveit vették elő tudósok, újra áttanulmányozták őket, keresve a kor kinyíló értelmű embereinek kérdéseire a választ. India mindig toleráns kultúrát biztosított lakosainak, egymás mellett tudtak élni homlokegyenest ellenkező nézeteket valló emberek, úgy tudtak vitatkozni, hogy személyes érdekek nem sérültek meg a vita során. Azt is mondhatjuk, hogy India ősi "sportja" a filozófiai vita, vetélkedés. Így aztán számos olyan tanulmány jelent meg ebben az időben, mely a különféle önmegvalósítási módszereket egymás mellé helyezte, és kimutatta hasonló és eltérő jellemzőiket.

Sríla Rúpa Goswámí ekkor írta meg tanulmányát, mely a bhakti folyamatának helyét vizsgálta meg a többi módszerhez viszonyítva. Szanszkrit írása a "Bhakt-rasámrta-sindhu" címen jelent meg, mely magyar fordítása: "Az odaadás nektári óceánja" lehetne. E tanulmány célja az volt, hogy minél általánosabban megnézze milyen célokat teljesítenek be a különféle yoga-folyamatok, és milyen nehézséget kell felvállalnia egy eredményre vágyó komoly és őszinte tanítványnak.

Az önmegvalósítás célja - felsőbbrendű boldogság

Az önmegvalósítás általában azokat érdekli, akik szokásos boldogság-érzetüknél magasabbat szeretnének megtapasztalni. Nyilvánvalóan mindenki szubjektívan tapasztalja a boldogságot, de vannak olyan esetek, amikor a mások által elmondott élményt mi magunk is kipróbáljuk, és valóban élvezetesnek találjuk. Gyakorlatilag mindegyikünk gyerekkora erről szól. Játszópajtásaink körében számtalan dolgot kipróbálunk, csak azért mert azt jónak ígérték, mert egy barátunk javasolta. Így életünk során egyre több dologról tudjuk meg, hogy nekünk "hogy jön be".

Mindezeket a tapasztalatokat összehasonlítva Sríla Rúpa Goswámí három kategóriába sorolhatónak találta a boldogságot okozó helyzeteket.

1. Anyagi testünk, mentális természetünk élményei, érzékszerveink működéséből származó boldogság. Erre példa egy forró nyári napon egy jó nagy adag fagylalt elszopogatása. Ilyenkor nyelvünk, gyomrunk, és képzeletünk egyaránt boldog.

2. Az anyagi törvények alóli felszabadulásból származó, és az ezoterikus belső ragyogással való azonosulásból származó boldogságok. Erre példa a gyógyítók csodáinak élményei, a jógik misztikus élményei (lebegés, vízen járás, stb), vagy a mély meditációban tapasztalható szabadság-élmények.

3. Az odaadó szolgálatból származó boldogság. Erre példa mondjuk egy önmagát Istennek szentelő apáca imádkozás közben tapasztalható boldogsága (pl. Teréz anya), vagy szerzetesek önátadó szolgálatai, templomi szolgálatok eksztatikus élményei (vannak templomok Indiában, ahol fiatal lányok minden nap órák hosszat táncolnak az Istenek kedvére, s átszellemült hangulatuk révén nagy boldogságot merítenek ebből), vallásos ünnepeken a ceremóniák áhítatos, örömmel teli hangulata átragad a résztvevőkre, s mindannyian egyfajta boldogságot tapasztalnak.

Ha elfogadjuk, hogy az önmegvalósítás folyamatai mindenképpen az általa megtapasztalható élményen keresztül vonzanak újabb és újabb gyakorlókat, akkor a fenti három boldogság alkalmasnak látszik egy összehasonlítás elvégzésére: melyik folyamat milyen féle boldogságot kínál fel elérni, és milyen időtartamban biztosítja azt, valamint milyen nehézségeket kell vállalnia a gyakorlónak a cél elérése érdekében.

Ez egyébként nagyon hasonló szempont-rendszer a már említett „utazási irodák” módszeréhez, hiszen ott is arról van szó, hogy mit lehet élvezni, mibe kerül, meddig tart, és milyen nehézségek várhatóak az út során.

Következő cikkemben tehát innen kezdjük. A Védák eredeti könyvei alapján összehasonlítjuk az ismert önmegvalósítási folyamatokat, és mindegyik esetében (röviden) feltesszük a kérdést:

1. Milyen típusú boldogság elérését ígéri?
2. Milyen "hosszan" biztosítja azt?
3. Milyen nehézséget kell vállalni a gyakorlónak, vagy aki el akarja kezdeni?

Elemzésünkben szerepelni fognak a különféle vallási jellegű folyamatok, a misztikus, ezoterikus jellegű módszerek, a filozófiai kutatáson, spekuláción alapuló tudományok, és az önátadással kapcsolatos irányzatok.
Hogy részrehajló leszek-e?

Az a tapasztalatom, hogy mégha másokat idézünk is, mindenki saját véleményét mondja el, tehát a megállapításaim nyilván nem lesznek mentesek ettől az én esetemben sem. De ha valóban sikerül az alap-művet, a Védák könyveit megfelelően felhasználni, akkor legalább ebből a szempontból objektív igazolás szükséges egy-egy önmagában szubjektív állítás alátámasztásául. Akinek pedig más a véleménye, nyugodtan kiállhat mellette. Két eset lehetséges. Ha elfogadja ugyanazt az alap művet, mint bizonyítási, alátámasztási forrást, akkor egy izgalmas vita, egy alapos kutatás lesz a dologból. Ha nem fogadja el ugyanazt az alapot (jelen esetben a Védák könyveit), akkor egy kultúrált vélemény-csere várható, s ennek is meg van a maga haszna, bár nyilvánvalóan így nem biztosított az objektív síkra kerülés a beszélgetés során.

Mivel már részt vettem hasonló "vitában", s ezek nagy élményt okoztak a résztvevőknek, merem remélni, hogy ebben az esetben is van erre esély. A többi rajtunk múlik. Mint említettem a kiinduló alap a "semleges kíváncsiság" és a Védák autoritásának elfogadása lesz, amihez igyekszem szigorúan tartani magamat én is.

Az érdeklődő (kíváncsi) olvasók tehát nemsokára találkozhatnak sok ismert és kevésbé népszerű folyamattal. Csak maradjanak továbbra is "kíváncsiak".

Üdv, és Góranga!, azaz "Legyen mindenki boldog!"

 

Szerző: Gaura Nitai dasa - Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez