Menu Content/Inhalt
Főmenü
 
 
Csaitanja Maháprabhu tanítása IV. - A Legfelsőbb
a) Személyes vagy személytelen?

ImageA gondolkodó ember a Legfelsőbbet végtelennek, felfoghatatlannak képzeli. Továbbá úgy véli, ha mi, tökéletlen emberi lények rendelkezünk személyes jellemvonásokkal, akkor a Tökéletesnek, azaz Istennek személytelennek, jellegzetes tulajdonságok nélkülinek (nirguna) kell lennie. Indiában az idők folyamán kialakult különféle filozófiai rendszerek örök vitatémája ez: Isten személyiséggel (szaguna) rendelkező lény-e vagy sem? Lássuk, mit mond ezzel kapcsolatban Csaitanja Maháprabhu filozófiája, amely szigorúan a Védák tanítására alapul:

A vaisnava iskolák filozófiája egyfajta konkrét monizmus, amiben a Személyes Abszolút magába foglalja a teljes létet. Csaitanja monizmusa átfogóságában még tovább megy. Szerinte az Abszolút nemcsak, hogy személyes (szaguna), de Ő az eredete a forma és jellegzetes tulajdonságok nélküli (nirguna), személytelen isteni aspektusnak, melyet a védikus szóhasználat többnyire egyszerűen Brahmanként emleget.

A Cshándóghja-upanisad azt írja, az Abszolút (Brahman) végtelenül sok jellemvonással rendelkezik. Az Upanisadok Istent sok esetben mint vigjána-ghana és ánanda-ghana említik. Ezt írja például a Gópála-tápaní: vigjánaghana ánandaghana szaccsidánandaikaraszé bhaktijógé tisthati.

A ghana szó arra utal, hogy Brahman a boldogság (ánanda) és a tudás (gjána) megtestesítője. A Brahma-szanhitá is úgy írja le Brahmant, mint kinek konkrét, szat- (örökkévalóságból), csit- (tudatból) és ánandából (üdvösségből) álló formája van. A Visnu-purána, a Gópála-púrvatápaní és egyéb írások Isten nevéről, testéről, személyiségéről stb. szolgálnak részletes leírással. A Védák azon részei, melyek az anyagi világ teremtéséről és megsemmisítéséről írnak, szintén a szaguna Brahmanról tesznek tanúságot, mivel a tulajdonságok nélküli (nirguna) Brahman nyilván képtelen a cselekvésre.

Természetesen akadnak a Védákban olyan kitételek is, melyek Brahman nirguna voltára engednek következtetni. A Katha-upanisad például az asabdam, aszparsam és arúpam szavakkal írja le Brahmant, melyek jelentése: hang, érintés és forma nélküli. Hasonlóan, a Brhad-áranjaka-upanisad egyes versei kijelentik, hogy neki se szeme, se füle, se szája, se hangja, sőt esze, élete, valamint külseje és belseje sincsen. De vajon nem ellentmondásos, ha a Védák hol személyesnek, hol személytelennek írják le Brahmant? A megoldást a Padma-purána egyik verse tartalmazza, amely kifejti, hogy a nirguna vagy nirvisésa kifejezést csupán akkor használják az írások, amikor Brahman világi (prákrta) jellemzőit tagadják. Abban minden filozófus egyetért, hogy Brahman legalább két tulajdonsággal rendelkezik: örökkévaló és mindent-átható. A Visnu-purána szintén megerősíti, hogy bár Brahman világi, vagyis anyagi tulajdonságokkal nem rendelkezik, számtalan transzcendentális tulajdonsága van.

Csaitanja szerint a nirguna Brahman tehát a tökéletes, számtalan tulajdonsággal rendelkező Isten egy arculata csupán. Ezért értelmetlennek tartja az olyan filozófiai irányzatokat, melyek egyedül Isten nirguna voltát hirdetik, s azt mondják, hogy Őt nem lehet sem elképzelni, sem szavakkal kifejezni. Az ilyen Abszolút nem lehet egyetlen érthető állítás alanya sem, mivel minden érthető állítás ellentmondana az ilyen isten-koncepciónak. Hozzá kell még tenni, hogy már maga az "elképzelhetetlen", "szavakkal kifejezhetetlen" megjelölések is jelzők, melyek igenis adnak valamely képet Istenről.

Dzsíva Gószvámí azt írja, a tulajdonságok nélküli Brahman olyan, mint az állítmánytól teljesen különálló alany vagy a saját jellegzetességétől különálló szubsztancia. Miután egy tárgy teljes (szamjak) formája magába foglalja úgy a szubsztanciát, mint a jellegzetes tulajdonságokat, a nirguna Brahman csupán az Abszolút egy része, vagyis hiányos (aszamjak) megnyilvánulása. Az advaita (monista) filozófia hívei figyelmen kívül hagyják az Abszolút jellegzetes tulajdonságait, ehelyett az Ő nirguna arculatát, a tiszta létet részesítik előnyben. A teljes koncentráció síkján közvetlenül megtapasztalják a nirguna Brahmant. Ugyanakkor Dzsíva Gószvámí elismeri: ez a megtapasztalás valódi, ha nem is teljes.

Az emberi ész számára tehát felfoghatatlan, miként személyes Isten, ugyanakkor egyidejűleg végtelen is. A mi felfogásunk azt sugallja, hogy a személyiség a végtelenségnek ellentmondó valami. Persze arra nézve nincsen semmilyen bizonyíték, hogy ez az ellentmondás az elménken kívül máshol is létezne. A látszólagos ellentmondás annak az erőfeszítésnek szükségszerű következménye, amikor a gondolkodó ember megpróbál túllépni saját tudatának korlátain. Mindez azt és csak azt bizonyítja, hogy határai az emberi észnek és logikának vannak.

A legtöbb esetben az ellentétesség törvényének alkalmazása a felelős a végtelenről kialakult helytelen elképzelésünkért. A legnagyobb félreértést az a téves és általános nézet okozza, miszerint a végtelennel kapcsolatban ugyanazon törvényszerűségeket próbáljuk alkalmazni, mint a véges esetében. Emlékeznünk kell arra, hogy lényegi különbség van a kettő között; a véges emberi elme és kifejezések képtelenek behatárolni a végtelent. Ha a végtelennel kapcsolatban szeretnénk megoldani egy problémát, vigyáznunk kell a megszokott logikai eljárások (törvényszerűségek) alkalmazásával, nehogy korlátozzuk a végtelen tökéletességét, ezáltal is szegényítve az Abszolútról kialakult fogalmunkat.

Csaitanja szerint Isten felfoghatatlan, korlátlan hatalma képes összehangolni az összehangolhatatlant. Korlátolt logikánk képtelen áthidalni Isten nirguna és szaguna aspektusainak ellentmondásait, de ez nem jelenti azt, hogy Ő nem képes egy magasabbrendű szintézisben összehangolni mindezt. Csaitanja ezzel kapcsolatban azt tanítja: a Végtelen felfoghatatlan hatalma (acsintja saktija) révén még az ellentétesség törvényén is felül áll. Ez a végtelen természetéhez tartozik, miként az egymásnak ellentmondó tulajdonságok harmóniája is. A végtelen azért végtelen, mert rajta kívül nem létezik semmi. Ezért bármiről beszéljünk, bármire gondoljunk, az valamely módon a végtelen megnyilvánult része, s így hozzá tartozik.

Itt meg kell jegyeznünk, a matematikában a végtelen egészen mást jelent, mint a teológiában. A matematikában végtelen alatt azt értjük, hogy egyáltalán semmilyen határ, korlát nem létezik. Ha a teológiában is ezt jelentené, akkor Istent semmilyen tulajdonsággal nem lehetne illetni. Ily módon Ő nem-differenciált szubsztancia lenne, egyfajta tabula rasa. Csaitanja tanításában nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy kimutassa: Isten nem ilyen üres koncepció. Személyisége, karaktere van, s mivel ez egyfajta meghatározás, ilyen értelemben véve Ő határolt. Ennek ellenére határtalan abban az értelemben, hogy mérhetetlen, s rajta kívül nem létezik semmi, ami Őt határolná.

Több védikus írás (sruti) is bizonyítja Isten felfoghatatlan hatalmát, amellyel felülemelkedik az ellentmondásokon. A Svétásvatara-upanisad például azt írja, Brahman nagyobb a legnagyobbnál, ugyanakkor kisebb a legkisebbnél. Az Ísa-upanisad ötödik mantrájában pedig azt olvashatjuk, hogy Ő jár is meg nem is, nagyon távol van, ám egyidejűleg nagyon közel, jelen van mindenben, és mégis kívül van mindenen. Ezért írja róla a Kaivalja-upanisad, hogy felfoghatatlan (acsintja) energiával, képességgel (sakti) rendelkezik.

Mindezek után láthatjuk: a valódi léttel rendelkező Abszolút pozitív koncepció, s miután minden pozitívnak jellegzetes tulajdonságai vannak, az Abszolút mindenképpen szaguna. Bizonyos tulajdonságok, jellegzetességek határozzák meg, de mivel Ő végtelen, tulajdonságai, jellemzői is végtelenek.  Ha létezne bármi, aminek híján volna, valami, amely valamilyen módon nem tartozna hozzá, akkor nem lenne teljes, s nem hívhatnánk Abszolútnak. Természetéből adódóan az Abszolútnak mindenféleképp tökéletesnek és teljesnek kell lennie. Ezért a végtelent nem korlátozza sem a személyiség, sem pedig jellegzetes tulajdonságok.

A személyiség fogalma nemcsak, hogy összefér a végtelenségével, de annak nélkülözhetetlen része.

A Csaitanja-csaritámrta szerint, ha az Abszolútat csak mint nirguna írják le, ezáltal tökéletlenné teszik, s ez olyan, mintha isteni személyének tagjait amputálnák. A védikus írások azért ábrázolják az Abszolútat egyidejűleg nirgunaként és szagunaként, hogy ezáltal is szemléltessék Isten számtalan tulajdonságát és formáját. Ha ezt megértjük, akkor a Védák látszólagos ellentmondásait könnyen összeegyeztethetjük. Ugyanakkor az írások elsődleges és általános jelentése szerint Isten szaguna, mert csakis a végtelen és felfoghatatlan energiával rendelkező szaguna Abszolút foglalhatja magában a számtalan isteni formákat, beleértve a nirguna Brahmant. Ezt a Bhagavad-gítá is megerősíti, amikor a Személyes Abszolút kijelenti: Ő a személytelen Brahman forrása s alapja.

Isten végtelenséget és személyiséget harmonizáló, felfoghatatlan hatalmát számos példával illusztrálja a Bhágavata-purána, amikor Krisna csodás tetteiről ír. Egyszer a gyermek Krisnát nevelőanyja, Jasódá arra kérte, tátsa ki száját, hadd lássa, tényleg evett-e földet. S akkor Jasódá gyermeke szájában meglátta a végtelen univerzumot, bolygókkal, galaxisokkal. Más alkalommal, amikor Krisna a falubeli fejőslányokkal (gópíkkal) táncolt, megsokszorozta önmagát, hogy mindegyik lány egyidejűleg táncolhasson vele. Egyszer pedig maga Brahmá jött, hogy elrabolja Krisna játszópajtásait és az általuk őrzött borjakat. Krisna azon nyomban megsokszorozta önmagát, hogy felvegye a hiányzó fiúk és borjak formáját. Így Vrndávan lakosai sohasem vették észre a cserét, bár Brahmá egy teljes esztendeig nem adta vissza őket.

b) Brahman, Paramátmá és Bhagaván

Habár Isten egy és oszthatatlan, számtalan formában, számtalan módon nyilvánul meg hívei előtt, azok különféle képességeihez és megtapasztalási folyamataihoz képest. A Bhágavata-purána Isten három fő arculatáról, megnyilvánulási fokozatáról ír: Brahman, Paramátmá és Bhagaván. A lelki tudás (gjána) művelése Brahman megvalósításához vezet, a jóga Isten Paramátmá arculatának megtapasztalását eredményezi, míg a bhakti folyamat végcélja Bhagaván megvalósítása.
Brahman Isten személytelen, mindent-átható arculata, minden konkrét keletkezés (képződés) alapvető valósága. Brahman Bhagaván nem-differenciált, mérhetetlen és korlátlan arculata.

Paramátmá a konkrét képződések irányító és szabályozó alapelve, Bhagaván részleges megnyilvánulása, szűkebb értelemben differenciált és korlátozott. Paramátmá a dzsíva-sakti (az egyéni lelkek forrása) és a májá-sakti (az anyagi világ forrása) által feltételekhez kötött tudatelv. Immanens az élőlényekben és az anyagban; Ő minden lény tudatos, belső irányító elve (antarjámí). Bhagaván az élőlényekkel s az anyagi természettel (prakrtivel) a Paramátmán keresztül áll kapcsolatban. Bhagaván teremti a világot, s abba behatol részleges megnyilvánulási formájában, mint Visnu. Paramátmá tehát nem más, mint az univerzumot átható és fenntartó Visnu. Három funkciója van, a három Visnu formának megfelelően. Mahávisnu az anyagi és lelki világot elválasztó okozati óceánon (Kárana-szamudra vagy Viradzsá) fekszik, s az anyagi természetre (prakrtire) pillantva kezdi meg a teremtés folyamatát.

Ő az anyagi világ és az egyéni lelkek egységes immanens szabályozója. Az univerzum teljes megsemmisülése (mahápralaja) után minden lélek Őbenne nyugszik a következő teremtésig. Garbhódakasájí Visnu az univerzum lelkeinek összességét irányítja, míg Ksíródakasájí Visnu egy-egy egyéni lélek immanens szabályozója, örök társa, vágyainak és tetteinek tanúja.

Bhagaván az Istenség Legfelsőbb Személyisége, a mindenség – beleértve a különféle inkarnációkat – forrása. Csaitanja tehát Sankarával, sőt némely vaisnava bölcselőkkel szemben nem ragaszkodik kizárólagosan az Abszolút egy bizonyos megvalósítási fokához, hanem a Bhagavad-gítá szellemében tanítja, hogy Isten a különféle síkokon különféleképpen nyilvánul meg.

A számtalan jellegzetességgel rendelkező Bhagaván nem más, mint az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Krisna, minden inkarnáció forrása, az összes létező végső alapja, akiben végtelen nagyszerűség, erő és végtelen, különféle isteni gyönyörök (raszák) összpontosulnak. Nyíltan vagy közvetve minden írás Krsnáról, mint a Végső Valóságról szól. Ezzel kapcsolatban érdemes idézni a Rg-védát, a Bhágavata-puránát stb. A Bhágavata-purána is világosan kijelenti, hogy Krisna nem más, mint Bhagaván, a Legfelsőbb Személy, minden inkarnáció forrása. Ő létezett a teremtés előtt, s az anyagi univerzum megsemmisülése után is Ő marad meg, mint az egyetlen, változatlan Valóság.

Bhagaván a legfelsőbb lény, akiben teljes tökéletességében nyilvánul meg az összes jótulajdonság (púrna ávirbháva). A személytelen Brahman, akiben az isteni tulajdonságok és erők szunnyadó formában léteznek, az Ő kevésbé teljes megnyilvánulása (aszamjak ávirbháva).

Bhagaván természetébol adódóan lílámaja, vagyis örökkön lelki kedvteléseinek él. Ezért örök lelki teste, tartózkodási helye és társasága van. Teste nem anyagi, fizikai elemekből áll; nem is a jóság kötőerejének (a szattva-gunának) terméke, ezért nem illuzórikus, hanem valós, s az alábbi három lelki tulajdonság jellemzi: szat (örökkévalóság), csit (teljes tudatosság) és ánanda (tökéletes boldogság). Csaitanja Maháprabhu egyik tanítványa, Dzsíva Gószvámí, aki könyveiben tudományosan leírta és elemezte mestere filozófiáját, a bhagaván szó etimológiai értelmét magyarázva rámutat, hogy minden szótag Isten fenséges tulajdonságaira utal. "Bha" a világegyetemet fenntartó és védelmező isteni erőt, valamint a hívei odaadásának természetes funkciójának kibontakozását és életbentartását jelenti; a "ga" azt, hogy Ő segíti bhaktáit transzcendentális hajlékának elérésében, míg a "va" szótag arra utal: minden lény Őbenne van, illetve Ő benne van mindenkiben.

A Visnu-purána Isten hat fenséges jellemzőjéről ír: aisvarja, vírja, jasasz, srí, gjána és vairágja. Aisvarja olyan hatalmat jelent, amely mindent és mindenkit befolyásol, vírja pedig olyan erőt, mint – hogy anyagi példával éljünk – amilyennel a drágakövek és a különféle varázslatok rendelkeznek. Jasasz az Ő csodálatos teste, elméje és beszéde hírére; srí páratlan szépségére és különféle csodálatos tulajdonságaira, gjána mindentudására, míg vairágja arra utal, hogy Ő a világon felül áll, azaz az illúzióra hajlamos lelkekkel szemben Őneki nincsenek úgynevezett anyagi vágyai – semmilyen világi dologhoz vagy eszméhez nem vonzódik. Bhagaván ezen jellemzői közül az aisvarja és a vírja inkább Paramátmá aspektusára vonatkozik.

A sakti- vagy isteni energia-elméletet tanulmányozva jobban megérthetjük az Abszolút Bhagaván koncepciójának jelentőségét. Bhagaván számtalan saktival (isteni energiával) rendelkezik, melyek közül a csit-sakti, a májá-sakti s a dzsíva-sakti a legfontosabbak. Bhagavánnal való kapcsolatuk alapján ezen energiákat belső- (antarangá-), külső- (bahirangá-) és közbülső- (tataszthá) saktinak is nevezik. Az antarangá vagy szvarúpa-sakti Bhagaván belső lénye, sőt az egész csit-világ, azaz lelki világ alapja. A bahirangá- vagy májá-saktiból származik az anyagi világ.
Meg kell jegyezni, hogy miután Bhagaván, az Abszolút testével kapcsolatban valójában nem tehetünk különbséget (mint belső, külső és közbülső), így az energiái közötti különbség a gondolkodó dzsívák megvalósításainak tudható be.

Miután az antarangá-sakti Bhagaván "belső", tökéletes lényével kapcsolatos, ezért az isteni energiák között a legelső helyet foglalja el, s így pará- (felsőbb-) saktinak is nevezik. Az antarangá-saktinak Bhagaván lelki teste összetevőinek (szat, csit és ánanda) megfelelően három aspektusa van: szandhiní, szanvit és hládiní. A szandhiní-sakti a szattal, szanvit a csittel, míg a hládiní az ánandával kapcsolatos. Miként a szat, csit és ánanda nem létezik különállóan Bhagavánban, úgy a szandiní, szanvit és hládiní energiák sem léteznek egymástól függetlenül. Azért különböztetik meg őket, mert Bhagaván különféle megnyilvánulási formáiban a szat, csit valamint az ánanda más és más arányban létezik. Ha például a szat a domináló, akkor ez a szandhiní-sakti megnyilvánulása, a csit esetében a szanvité, amikor pedig az ánanda van többségben, akkor a hládiní-saktié.

A szandhiní-energia segítségével Bhagaván saját és egyben minden más lény létét tartja fenn. E sakti révén létezik Ő, mint teljesen független szubsztancia, s így teremti meg minden egyéb alapját, amely létében Őtőle függ. A szanvit-energia által Bhagaván mindentudó, s képes más lényeket is tudáshoz juttatni. A hládiní-sakti gyönyör-energia. Bhagaván ezen keresztül élvezi, s ezen keresztül juttatja hívei szívébe a lelki gyönyört.

Fontos megjegyezni, hogy Csaitanja filozófiájában a hládiní-saktinak nagyobb szerepe van, mint az összes többi energiának, s hogy ez a sakti nem más, mint Bhagaván belső, lényegbeli természete. A többi isteni energia mind alárendelt, s inkább Bhagaván részmegnyilvánulásaihoz, kapcsolódnak: a szanvit-sakti a Paramatmához, szandhiní pedig Brahmanhoz. A saktik fokozatai összehasonlíthatók az Abszolút személyiségének fokozataival. Miként Bhagaván az Abszolút legteljesebb megnyilvánulása, s mint ilyen magába foglalja a Paramátmát (az pedig Brahmant), úgy a hládiní-sakti magába foglalja a szanvit és szandhiní energiákat. Ez megmagyarázza az Abszolút személyisége különféle aspektusainak relatív helyzetét a szat, csit és ánanda tulajdonságok szerint: Brahman csupán szat, a Paramátmá szat és csit, míg Bhagaván szat, csit és ánanda.

A hládiní-sakti azonossága Bhagavánnal, valamint hiánya a Brahmanban és Paramátmában tehát nagy jelentoségű.

Így már megérthetjük azt, hogy a lelki gyönyör kizárólag Bhagavánnal kapcsolatos. A Védák ugyan említést tesznek a brahmánandáról, vagyis a Brahman síkján tapasztalt lelki örömről, de hozzáteszik, hogy ez csupán jelentéktelen része a Bhagavánnal kapcsolatos transzcendentális gyönyörnek. Bizonyítja ezt, hogy Bhagaván isteni kedvteléseinek mennyei öröme az anyagi energia (májá) alól teljesen felszabadult, a Brahmant megtapasztalt lelkek számára is vonzó. Az igazi eksztázist tehát csakis azok ízlelhetik, akik megtapasztalták Bhagavánt, vagyis az Abszolút legteljesebb megnyilvánulását.

A szandhiní-sakti lényege a tiszta lét, az úgynevezett suddha-szatva, a szanvit-sakti pedig azt a felismerést eredményezi, hogy Bhagaván nem más, mint Krisna. Ez a felismerés magába foglalja Brahmanról, Paramátmáról, valamint minden egyébről szóló tudást is. A hládiní sakti lényege a préma, azaz az istenszeretet. A nagyon intenzív prémát bhávának hívják, a bháva csúcsát pedig mahábhávának. A mahábháva legteljesebben Rádhában, Krisna isteni párjában nyilvánul meg.

c) Rádhá

Ahogy Krisna az isteni energiák végső, tökéletes forrása (púrna-saktimán), úgy Rádhá azok tökéletes megtestesítője (púrna-sakti). A kettőjük közötti kapcsolatra a felfoghatatlan, egyidejű egység és különbözőség jellemző. Tulajdonképpen egy és ugyanazon lényről van szó, aki két külön formában nyilvánul meg, hogy ily módon élvezhesse isteni kedvteléseit.

Rádhá Bhagaván hládiní-saktijának legtökéletesebb formája, így azonos ővele. Ugyanakkor különbözik is tőle, mert az Abszolút uralt fele, míg Krisna maga az uralkodó fél. Ez a különbözőség teszi, hogy Krisna elemi természetéből adódóan fériként, Rádhá pedig női formában nyilvánul meg. Fontos megjegyezni, hogy kettejük kapcsolatát sohasem szabad a világi sík féri-női viszonyához hasonlítani. Rádhá teste – Krisnáéhoz hasonlóan – transzcendentális gyönyörből és tudatból áll, így szeretetteljes kapcsolatuk is teljesen lelki.

Rádhá egyetlen célja és feladata örömöt szerezni Krisnának azáltal, hogy minden vágyát teljesíti, és segíti Őt mindenben, amiben csak szükséges. Ezt a feladatot teljesíti örökké számtalan részleges megnyilvánulási formáinak, a gópíknak vagy más néven fejőslányoknak társaságában. A gópík is részt vesznek Krisna lelki kedvteléseiben, az ő szolgálatuk Rádhá szolgálatának része. A gópík szerepe Krisna szeretői kedvteléseiben – az úgynevezett rásza-lílában – megsokszorozza az Ő örömét, ezért szükséges Rádhá számtalan isteni társnőinek léte.

A gópík szolgálata a legintimebb s a legrajongóbb. Egyedül ők részesei a legteljesebb lelki gyönyörnek, a mádhurja-raszának. A mádhurja-rasza tehát Krisna legbelsőbb lényege. Erről a későbbiekben bővebben szó lesz majd.

d) Isteni inkarnációk

Tulajdonképpen az inkarnáció szó Isten esetében pontatlan meghatározás, hiszen e latin szó jelentése: hús-vér testben (születik újra). Amikor a lelki világ valamely istensége alászáll az anyagi világba, akkor ezt eredeti, transzcendentális testében teszi, ezért célszerűbb az eredeti szanszkrt kifejezést – avatár: „aki alászáll” – használni.
Istennek megszámlálhatatlan avatárja van, s ezek mindegyike mint rész viszonyul az egészhez. De miután a Legfelsőbben nem létezik „belső” különbség, a részt nem fizikálisan kell érteni, mint mondjuk a kő egy darabját; az avatár-rész ugyanis ugyanúgy mindentudó, mindent-átható, teljes energiával rendelkező isteni lény, mint az Egész. Csupán azért hívják résznek, mert Bhagaván szvarúpa-energiája nem nyilvánul meg benne teljesen. Az előzőekben már szó volt arról, hogy a forma nélküli, személytelen Brahman a szvarúpa-energia legalsóbb megnyilvánulása, míg Krisna a legteljesebb. Ezért Krisna nem más, mint Bhagaván, miként azt a Bhágavata-purána is írja: krsnasz tu bhagaván szvajam.

Krisna és a személytelen, tulajdonságok nélküli (nirguna) Brahman között a részleges isteni megnyilvánulások egész hierarchiájáról beszélhetünk, melyek mindegyike külön formával, személyiséggel rendelkezik. Ezek különbözősége attól függ, hogy Bhagaván hatalma (aisvarja) és bája (mádhurja) mennyire nyilvánul meg bennük. A formabeli különbség azonban nem jelenti azt, hogy az inkarnáció azonosságában különbözne Bhagavántól. Mindegyikük létezik Bhagaván Krisnában – ezért hívják Őt a Sok Isteni Forma Formájának (bahúmúrtjéka múrtikam). Bár Isten mindegyik avatárja tökéletes, ez a tökéletesség különböző fokokban nyilvánul meg. Eszerint beszélhetünk tökéletes (púrna), tökéletesebb (púrnatara) és legtökéletesebb (púrnatama) avatárról. Krisna, az avatárok és az isteni tulajdonságok kútfője púrnatama.

Csaitanja tehát azt tanította Krisnáról, hogy Ő a legvalóbb valóság, maga az Abszolút Igazság, az Istenség Legfelsőbb Személyisége. Bár Sankara és Rámánudzsa tanításának hatására a nyugati világ Krsnát Visnu nyolcadik inkarnációjának hiszi, Ő úgy Visnunak, mint az összes többi isteni megnyilvánulásnak is forrása.

Csaitanja, miközben Szanátan Gószvámít tanítja, részletesen szól Krsna különféle isteni megnyilvánulásairól. Az avatárokat három fő csoportra osztja:

1) szvajam-rúpa,
2) tadékátma-rúpa és
3) ávésa-rúpa.

Ezeket Dzsíva Gószvámí a következőképpen definiálja: szvajam-rúpának azt az isteni formát nevezi, amely önmegnyilvánult, azaz megnyilvánulása semmilyen más isteni formától nem függ. A tadékátma-rúpa az, amelyik bár lényegében megkülönböztethetetlen a szvajam-rúpától, formájában mégis másnak tunik. Amikor pedig Krisna valamely kiválasztott élőlényt megáld isteni hatalmával, s így általa megnyilvánul az emberek számára, ezt a fajta avatárt ávésa-rúpának hívja.

A szvajam-rúpának két fajtája ismeretes: szvajam-rúpa és szvajam-prakása. Az első Krsna lényeges formája, a vrndávani tehénpásztor. Ő Bhagaván minden értelemben, maga a tökéletesség, a végtelen isteni energiák, jellegzetességek, valamint a világmindenség forrása, minden ok elsődleges oka (ísvarah paramah krsnah szaccsidánanda vigrahah). Teste nem fizikai, hanem teljes mértékben lelki, jellemzői az örökkévalóság (szat), teljes tudatosság (csit) és üdvösség (ánanda). Minden egyes tagja képes az összes többi funkcióját ellátni, s mindegyik végtelen lelki, valamint anyagi univerzumok forrása.Ragyogó testének szépsége elmondhatatlan, leírhatatlan. S ha mégis leírjuk, tudnunk kell, hogy az emberi testre csak látszólag hasonlít. Az emberi értelem számára mindez felfoghatatlan, de hogy valami elképzelésünk mégis legyen, a Védák imígyen írják le: Isteni testének színe az esőfelhőére hasonlít, fejlettsége a serdülő fiúéra, míg szeme akár a kinyílott lótuszvirág. Fejét pávatollak ékesítik, s általában fuvoláján játszik. Nagyon szeretetreméltó, vonzóbb, mint megannyi Cupidó.

Krisna olykor egyidejűleg több helyen is megjelenik egyszerre, mintegy megsokszorozván önmagát. Az ilyen formáját szvajam-prakásnak nevezik, s ez minőségileg nem különbözik az eredetitől. Kétféle szvajam-prakás van, a prábhava- és a vaibhava-prakás. Példa a prábhava-prakásra, amikor Krisna megsokszorozza önmagát, hogy a rásza táncban párja lehessen mindegyik gópí lánynak. A vaibhava-prakás formában Krisna Balarámként nyilvánul meg. Balarám csupán teste színében különbözik Krisnától. A vaibhava-prakásnak néha két (mint Dévakí fia, a mathurai Vászudéva esetében), máskor négy (mint a dvárakai Vászudévának) karja van.

Az előbbit vaibhava-prakásnak, az utóbbit prábhava-vilászának hívják. Krisna szvajam-rúpa és vaibhava-prakás formái közötti különbség attól függ, hogy Krisna minek képzeli magát, milyen szerepet játszik. Szvajam-rúpájában a gópa, az egyszerű tehénpásztorfiú szerepét játsza, míg Vászudéva-Krisnaként a nemes harcosét (ksatrija). A szvajam-rúpa Krisna túltesz Vászudéván szépségben (szaundarja), fenségben (aisvarja), bájban (mádhurja) és humorban (vaidagdha-vilásza).

A tadékátma-rúpáknak is két csoportjuk van: 1) vilásza és 2) szvámsa. A Krisnával majdnem azonos hatalommal rendelkező megnyilvánulásokat, mint például a lelki világ bolygóin lakozó Nárájana formákat nevezik vilásza-rúpáknak. A szvámsa formáknak, mint például a Matszja (Hal) és Varáha (Vadkan) avatároknak, kevesebb hatalmuk van. A vilásza formáknak két fajtájuk ismert, a prábhava és a vaibhava. A prábhava-vilásza főbb megnyilvánulásai az ádi-csaturvjúha, magyarul az elsődleges isteni négyes: Vászudéva, Sankarsana, Pradjumna és Aniruddha, akik örökké Dvárakában és Mathurában lakoznak. Ez a négyes az eredete a végtelen számú, kevesebb hatalommal rendelkező csaturvjúháknak. Belőlük nyilvánul meg huszonnégy istenség, akik négy kezükben lótuszt (padma), kagylót (sankha), harcidiszkoszt (csakra) és buzogányt (gadha) tartanak. Különféle nevük van, s a kezükben tartott tárgyak sorrendje szerint lehet őket megkülönböztetni. E huszonnégy formát hívják vaibhava-vilászának.

Szvámsa formájában Krisna számtalan avatár forrása. Ezeket hat csoportra osztják: purusa-, lílá-, guna-, manvantara-, juga- és saktjávésa-avatár. A purusa avatárok a három (Mahá-, Garbhódakasájí- és Ksíródakasájí-) Visnu, ok a teremtésben, illetve annak fenntartásában játszanak fontos szerepet, miként azt már előzőleg részletesen kifejtettük.

A lílá-avatárok száma is végtelen. Lílá isteni játékot, kedvtelést jelent. Isten időről-időre különféle formában jelenik meg, mint például Matszja, Kúrma, Naraszinha, Vámana, Ráma, Kalki, Buddha stb., hogy ily módon szerezzen örömet híveinek, s kedvtelést magának. A "guna" szó jelentése kötelék, tulajdonság, minőség.

Három guna-avatár van: Brahmá, Visnu és Siva. (A nyugati indológusok sokszor hindu szentháromságnak hívják őket. Ez téves, helytelen.) Brahmá a kozmosz teremtője, s mivel a teremtés vággyal és aktivitással jár, ő a radzsa-gunának (a szenvedély kötőerejének) uralkodó istensége. Brahmá szerepét általában egy nagyon fejlett, odaadó lélek (dzsíva) tölti be, akinek elméjét a radzsasz befolyásolja, s akit Garbhódakasájí-Visnu különleges erővel, képességgel ruház fel a teremtésre. Abban az esetben, ha nincsen ilyen kvalifikált élőlény, Isten (Krisna) saját énjének egy részéből nyilvánul meg Brahmá.

Visnu az univerzum fenntartásáért felelős, s a jóság minőségének (a szattva-gunának) uralkodó istensége. Visnu tehát egyszerre két avatár szerepét is betölti, mert ő egyben guna- és purusa-avatár is. Siva szerepe az anyagi kozmosz megsemmisítése, s így ő a tamasz (sötétség, tudatlanság) gunájának felelős istensége. Siva szerepét néha egy élőlény (dzsíva), olykor pedig Krisna részleges megnyilvánulása tölti be. Ugyanakkor tudnunk kell, hogy egy élőlény sem válhat soha Visnuvá.

Brahmá egy napjában tizennégy Manu van. A Manuk az emberiség ősatyái, felülvigyázói. Mind a mai napig az ő nevüket őrzi a különféle nyelvekben az ember szó (például man a germán nyelvekben, manus cigányul stb.). Mindegyik Manu idejében megjelenik egy avatár, akit ezért manvantara-avatárnak hívnak. E tizennégy avatár a következő: Jagja, Vibhu, Szatjaszéna, Hari, Vaikuntha, Adzsita, Vámana, Szárvabhauma, Rsabha, Visvakszéna, Dharmaszétu, Szudháman, Jógésvar és Brhad-bhánu.

A Föld különféle időciklusait jugáknak hívjuk. A négy évszakhoz hasonlóan négy juga van: szatja, trétá, dvápara és kali. A szatja-juga 1 728 000 évig tart, jellemzője az erkölcsi tisztaság, bölcsesség és vallásosság. A trétá-korszak időtartama 1 296 000 év. Azt mondják, a bűn ebben a jugában kezdődik, ám a dvápara-jugában (864 000 év) ez még nagyobb méretet ölt, s ezzel párhuzamosan hanyatlik a vallásosság és az erkölcs. Azt a korszakot, amiben ma élünk, kali-jugának hívják, Kr.e. 3102-ben kezdődött és 432 000 évig tart. Jellemzője az általános bűnözés, erkölcstelenség, az anyagi javak hajhászása, valamint az, hogy az emberek inkább a gépekben és a technikában hisznek, mint Istenben. A kali-korszak után ismét a szatja-juga következik, így ismétlődnek körkörösen.

Négy juga alkot egy nagy (mahá-) jugát, s Brahmá egy napjában ezer mahá-juga van. A négy juga mindegyikében megjelenik egy-egy avatár, hogy a korszaknak megfelelő lelki folyamatot tanítsa. A szatja-korszak avatára fehér színű, s a Krisnán való meditálást (dhjána-jógát) oktatja. A trétá éra avatára vörös színű, s jagjára, helyes áldozatra oktatja a lelki életben igyekvőket; a dvápara-jugáé kékes-fekete színű, Krsna rituális imádatát tanítja. A mai korszak avatárának színe aranyló (sárgás), tanítása Isten szent neveinek zengése, és a makulátlan odaadás, a tiszta istenszeretet (préma). Az ő neve Krisna Csaitanja (vagy Csaitanja Maháprabhu), a legnagylelkűbb isteni avatár, aki bűnöst-bűntelent, tudóst-tudatlant, boldog-boldogtalant eláraszt kegyével.

A saktjávésa-avatárok egyéni lelkek (dzsívák), akiket isteni inspiráció jellemez. Kétfajta isteni inspirációról beszélhetünk: az egyik magától Bhagavántól ered, a másik Bhagaván valamely energiájától. Az első kategóriába tartozók Istenségnek tartják magukat, ezért avatárok ok a szó szoros értelmében, s az avésa-rúpa csoportnév illeti meg oket. A második kategóriába tartozók Isten híveinek vagy szolgáinak vallják magukat, s általában mint nagy Mesterek, próféták válnak híressé. Vjásza, a Védák lektora pl. Bhagavántól eredő ávésa-avatár. Példa a különféle isteni energiák által inspirált avatárokra: a Kumára fivérek (a gjána-saktitól, az isteni tudás-energiától), Nárada (a bhakti-saktitól), Prthu király (a pálana-, azaz fenntartó- vagy oltalmazó-energiától), dzsíva-Brahmá (a teremtő-saktitól), hogy csak néhányat említsünk.
 
Forrás: Kagylókürt folyóirat
www.kagylokurt.hu