Menu Content/Inhalt
Főmenü > Életvitel, önismeret > Kati vagyok, alkoholista
Kati vagyok, alkoholista
Néhány perc késéssel érkeztem meg a hajléktalanszállóra, ahova az Anonim Alkoholisták (továbbiakban AA) a vasárnapi gyűlésüket egyeztették. Az épület egy tizenöt emeletes betontömb, ha nem tudtam volna, hogy milyen feladatot lát el, egyszerű panelháznak nézem.

A terem, ahova beléptem tág, a falak fehérek, középen néhány faasztalt toltak össze. Az asztalokon különféle AA-kal kapcsolatos könyvek sorakoztak, vékonyak és vastagok egyaránt, mellette néhány szürke és zöld újság. Egy másik asztalon ételek, italok voltak elő készítve: ásványvíz, kenyér, zsír. A falak mentén kanapék helyezkedtek el, nem tűntek se réginek, se nagyon újnak. A függönyök fehérek, mintásak, a sötétítő pedig vörös volt.

- Jó napot kívánok. Ön András? – kérdeztem az egyik idős férfitól, akinek valahonnan ismerős az arca. Megrázta a fejét.

- Én vagyok – lépett hozzám egy magas, idős úr. Kezet ráztunk. Kézszorítása erős és határozott volt. – Velem beszélt telefonon.

Valóban: mindössze pár percembe került megkérni az engedélyt, az utolsó részleteket vele tárgyaltam. Bemutatott egy csinos, 50-es éveiben járó nőnek, akit Katinak hívnak. Nem csak a szája mosolygott, de a tekintete is. Belső béke áradt az egész lényéből, pozitív kisugárzása beszélgető társaira is hatással van. Azért a tévesen Andrásnak titulált férfival is bemutatkoztunk egymásnak: Istvánnak hívják. Kézszorítása ugyanolyan meggyőző, mint Andrásé. Beszélgetni kezdtünk, ő pedig csak mondta és mondta, közben erősen gesztikulált: 66 évesen szokott le az alkoholról, az Anonim Alkoholistáknak köszönhetően. Közben nem szakítja meg a szemkontaktust.

Szerinte a két legfontosabb dolog az önmagunkkal szembeni őszinteség és törekvés az önismeretre. „Bármi van velem, ez a nap életem legszebb napja” – állítja. Régebben mindig másokat hibáztatott, tíz évet töltött az addiktológián, az orvosa ajánlotta neki az AA-t. Úgy gondolja, ő és társai neurotikus rendellenességgel rendelkeznek, erre egy példát is hoz: amikor egy időre leállt a "piálással", elvárta a körülötte élőktől, hogy vegyék észre, és dicsérjék meg józanságát.

Mindeközben András is intézett hozzám néhány szót, de István nem engedte, hogy bővebben kifejtse mondandóját: most rajta van a sor. Mikor mondataiban az ember szót használta alanyként, Kati rászólt:

- Nem általánosítunk. E/1-ben beszélünk.

Kati átvette a szót (úgy tűnik, István engedékenyebben viselkedett vele, mint Andrással), és megmutatott néhány érmét. Kiderült, az Anonim Alkoholisták akkor kapnak ilyet, ha bizonyos ideje nem isznak. Szemügyre vettem őket. Volt ott egy napért, két napért, hat hónapét, illetve három és öt évért elnyerhető darab. Az egy nap tisztaságért járó nagyjából körömnyi nagyságú, szürke, kulcstartóként is funkcionál. Két arc látható rajta, középen pedig egy háromszög. Mint megtudtam, az alsó oldala a felépülést, a bal oldali az egységet a jobb pedig a szolgálatot jelképezi.

- Az egység a közösséghez tartozást jelenti, a szolgálat pedig az önfenntartás miatt fontos.

Az AA nem függ sem cégtől, sem szakszervezettől, párthoz sem kötődik.

- A Hagyomány hetedik pontja szerint a gyűléseken körbeadunk egy kis tálkát, mindenki adhat bele pénzt, ha akar. Ebből vesszük az ételt és az italt, a termet is ebből béreljük. Mindig vannak felelőseink, akik a mosogatással, terembérléssel foglalkoznak.

Ekkor vettem észre az asztalon heverő gyertyát. Megkérdeztem, miért van ott. Az ok egyszerű:  a spiritualitás jelképe. Mellette egy kis, sárga csengettyű hever, arra is rákérdeztem.

- Ezzel jelezzük, ha az illető túl hosszúra nyújtotta a beszédét - tudtam meg Katitól.
Közben egyre többen jöttek a hat órakor kezdődő gyűlésre, mindenki köszönt mindenkinek, a férfiak kezet fogtak, néhányan megölelték egymást, öröm volt látni.

Eljött az idő. Kati leült mellém. Körbenéztem a teremben: az asztaloknál szinte minden hely foglalt lett – leginkább idősebb emberek ültek székekre – a bal oldalamon mégsem ült senki. Hát igen, feltűnően én voltam ott a legfiatalabb, habár a kanapékon is meg-megakadt a szemem egy-két huszonévesen. Körülbelül harmincan lehettünk.
Kati nyitotta meg a gyűlést.

- Sziasztok, Kati vagyok, alkoholista.

- Szia Kati! - harsogták a jelenlévők.

A mai alkalom témája, ahogy a nő ismertette, a második lépés:
Eljutottunk arra a hitre, hogy egy nálunk hatalmasabb Erő helyreállíthatja lelki egészségünket.

Átadta a szót Istvánnak, aki felolvasott egy részletet az egyik könyvből, témája az Anonim Alkoholisták csoport létrejöttének oka. Ezután Kati még megkérdezte, hogy van–e valakinek hónapfordulója, vagy születésnapja – nem volt -, valamint megkért mindenkit, hogy némítsák le telefonjaikat.

Egy másik  Anonim Alkoholista, Dávid folytatta az olvasást, meghallgattuk a tizenkét lépést, közben néhányan a padlóra szegezték tekintetüket a sűrű csönd közepette. Egy mondat különösen megragadta a figyelmem: ”Lelki fejlődésre, nem pedig tökéletességre törekszünk.”
Ádám kezdett beszélni, mondandója közben többször felnézett. 35 év körüli, szemüveges.

- Gyerekkoromtól nem volt lelki egészségem, nem is nagyon barátkoztak velem. Nem neveltek vallásosan, de nem hiszem, hogy ez a második pont szempontjából előny vagy hátrány lenne. Rájöttem, hogy kell egy irányítónak lennie, habár régen úgy gondoltam, egy felsőbb hatalom nem foglalkozik velem, sem a világgal. Azt hittem, mindent egy negatív erő irányít. A negatív dolgokra fókuszáltam, és ez megnehezítette,  hogy egy olyan Istenben higgyek, aki jó. Úgy gondoltam, a tizenkét lépést sem írhatták emberek, hanem egy felsőbb hatalom. Valaki azt akarta, hogy ne haljak meg. Készítettem egy listát arról, hányszor pusztulhattam volna el. Nem rajtam múlott, hogy nem rokkantam meg, nem kerültem az elmeosztályra. Ekkor értettem meg, hogy egy felsőbb hatalom törődik velem, de nem vagyok vallásos. Állandóan szorongtam, templomba mentem, hogy békességre találjak, de az AA segített. Itt csak az a fontos, hogy legyen valamilyen hited, az segít. Istennek nevezzük, mert magyarul így hívják. Ennek ellenére tudom, hogy a második lépés, ahogy a többi is, nem lehet 100%-os. Néha Isten túlzásba viszi a "szadizást". Tudom, ő nem véd meg a rossz érzésektől, ezek is figyelmeztető jelek, ha rossz irányba haladok. Vannak napok, amikor az imáim felületessé válnak, néha elkalandozom, nem vagyok ott. Szoktam pofonokat kapni, ha letérek az útról. Néha úgy jön a segítség, hogy bántásnak tűnik. De jól érzem magam. Ennyi.

A tőle kartávolságnyira ülő Gabi kért figyelmet. Idősebb, festett, vörös, rövid hajú. Ő nem vallásos, Istent a nagymamáján keresztül ismerte meg, de ekkor úgy élt a képzeletében, mint akitől félni kell, mert különben megbüntet. De mindig hitt benne. Mielőtt az AA-hoz került, nem foglalkozott azzal, hogy lelki beteg, pedig az volt, ahogy az egész családja.

Ő tizenöt évig alkoholizált, beteg szívvel. Ádámhoz hasonlóan benne is megszületett a gondolat: valaki a tenyerén hordozza, különben már nem lenne itt. "A hit tettek nélkül halott" – hangsúlyozta. Kiderült, hogy imádkozott részegen, a másnapi józansága érdekében. Sokáig hitt a véletlenekben, de most már nem. Hangja nyugodt volt, beszéde gördülékeny.

István volt a következő felszólaló, de nem a velem szemben ülő, egy másik. Ő 40 év körüli, szemüveges. Jobb kezén gyűrű csillogott.

- Olyan társaságban keveredtem, akik templomba jártak, így én is. – kezdi a mondandóját – Ekkor jutott el a tudatomig egy felsőbb hatalom létezése. Sokáig tartott, míg rájöttem, hogy Ő az egyetlen út a józansághoz. Én is imádkoztam piásan, hogy ne menjen tönkre az életem. Részegen is gyóntam. A pap megkérdezte, miért ittam. A lelki problémáim miatt.

Neki már vannak megoldásai a problémáira. Jól érzi magát, hálás a társainak, amiért segítenek neki.

Feri emelte fel a kezét. Őt a rettegés hozta az Anonim Alkoholistákhoz, mert tudta, hogy a lelki problémák fizikai formát is öltenek. Arra gondolt, vajon mit fog tenni másokkal. Miközben beszélt, folyamatosan a jobb lábát mozgatta, néha a balt is. Kapcsolat – és szexfüggőségben, munkamániában is szenvedett az alkoholizmusa mellett. Neki valójában Isten segít, nem az AA, de hisz a programban.

A következő felszólalót Dávidnak hívták. István mellett ült, arca sovány, borostás, a haja oldalt nyírt.

- Elszaladt velem a ló - közli egyszerűen -, habár még kezdő vagyok a programban, egy éve sem kezdtem el. A második lépésig jutottam, hiszek egy felsőbb erőben. Amikor én akarok irányítani, az kudarchoz vezet. Tegnap mindent megtettem az iváson kívül, hogy leromboljam mindazt, amit eddig felépítettem. Ateista neveltetést kaptam, hit nélkül éltem 38 évig. Céltalanul bolyongtam, tele voltam gyűlölettel, irigységgel, haraggal, ezért ittam. Nem gyakoroltam önvizsgálatot. Pedig nem az apám emelte fel a poharat, és kényszerített, hogy igyak, nem is a párom, mindenkit hibáztattam magamon kívül. Eleinte nem vettem komolyan a programot, most már igen. Elkezdtem belátni Isten létezését, ezután pozitív dolgok történtek. De tegnap én akartam irányítani. Beszéltem hülyeségeket össze-vissza. A szponzorom sokat segít. Köszönöm, hogy itt lehetek. Ma higgadtabb vagyok, jól érzem magam.

Egy fiatal nő vette át a szót, Flóra. Még az első lépést sem tette meg, nagyon nehéznek találja, mert makacs természetű. Ráadásul mindenki mást is pusztít maga körül, valaki "meg is köszöni". Erős Isten hittel rendelkezik. Nem tudja megélni a második lépést, csak pár órára, ezért hálás is. Mióta nem iszik (egy hónapja), felgyorsultak a folyamatok, a pozitívak, negatívak egyaránt. Egyelőre úgy gondolja, nem fogja tudni megoldani ezt a problémát. Számára Isten emberekkel nyilvánul meg, mert ők veszik körül. Amikor elindul egy vonalon, lát egy lehetőséget, szeretné megtartani az embereket, akik fontosak, de nem sikerül neki. Összevesznek, megutálják egymást, kihozzák egymásból az "állatot". Ő így működik, nem tud másképp. Szeretne találni az életében egy fix pontot, de eddig hiába kereste – az élete irányíthatatlan. Hisz Istenben, de abban nem, hogy az érzés kölcsönös. A könnyeivel küszködik, a mellette ülő férfi ad neki egy zsebkendőt.

- Szerintem a legfontosabb az önmegadás. Azelőtt képtelen voltam a normális életre, de van egy út, a közösség útja, ami járható – mondta István kicsit Flóra felé fordulva. Majd újra a nő kezdett beszélni.

- A fejem évekkel ezelőtt nem akart idejönni, de a lábam igen. Az emberek itt jól érzik magukat, pedig alkoholisták. Számomra csak a ma létezik, ez a gondolat mentett meg. A múlt megtörtént, de ma ma van. Az alázat is fontos,de ezt nem szabad összekeverni a megalázkodással. Amikor AA tag lettem, úgy gondoltam, ha a többieknek is sikerült, nekem is fog. Ugyanakkor régen fájt, hogy az én életem én magam vagyok.  Rájöttem arra, hogy a cselekedeteim, a szándékaim romokat képeztek. Az alkohol erősebb volt, mint én, de új életet kezdtem. Ha nem iszom meg az első poharat, nem rúgok be. Ez a felismerés ellentétben állt azzal, amivel azelőtt próbálkoztam, hogy kevesebbet igyak. Jól szerettem volna érezni magam. Régen így volt, de mások sírtak mellettem. Most jól vagyok, úgy, hogy nem okozok másoknak fájdalmat. Anno azt hittem, a számvetés készítése a cselekedeteimről nyilvánossá teszi, hogy szar az életem. Nem. Szükségem van a megosztásra. Önzetlenül szerethetek, és sokkal többet kaphatok. Vannak rossz pillanataim, de nem révedezek a múltba. Nem az a lényeg. Ezután a tizenkét hagyomány hetedik pontja következik, az adakozás. Egy kis kosarat küldenek körbe, hallatszik az érmék összecsattanása.

Kati jelezte, hogy lejárt az idő. A gyűlés egy imával ért véget, mindenki megfogta a mellette állók kezét. Az emberek hangja betöltötte a termet.

"Istenem adj lelki békét annak elfogadására,
Amin változtatni nem tudok,
Bátorságot,
Hogy változtassak azon amin tudok,
És bölcsességet,
Hogy felismerjem a különbséget."

Szerző: Pente Barbara
 
 

A Világ Tanítói

Get the Flash Player to see this player.
Flash Image Rotator Module by Joomlashack.
Ajaib Singh
Prabhupada
Ching Hai
Steiner
Kriyananda

Barátaink

Siddhartha.hu
Santmat
Kepesseg
Body Talk