Körülbelül három hónapja kéthetes idő intervallumokban élem az életem. Szeptember végén indult ugyanis a Szerelem és megvilágosodás című, egy éves találkozó-sorozat, melynek keretében a résztvevőkkel kétheti rendszerességgel gyűlünk össze, és azon dolgozunk, hogy megtisztítsuk önmagunkban a teret a szerelem számára. Kurzusaimnak nem csak vezetője, hanem résztvevője is vagyok, így rám is nagyon intenzíven hat minden történés. A mostani esetben arra kellett felfigyelnem, hogy kéthetente meghalok és újjászületek. Ez a gyakorlatban úgy jelentkezik, hogy a szerda esti találkozó után néhány nappal keletkezik egy fájdalmas konfliktus, ami néhány napra meggyötör kilátástalanságával. Ahogy tehetetlenségemben feladom az ellenállásomat, lassan megnyílik bennem egy ajtó, ami lehetővé teszi, hogy megérkezzen a helyzetből fakadó, fontos felismerés. Ekkor derül ki, hogy mely régi mintámat, beidegződésemet, félelmemet vagy elvárásomat kell elengednem ahhoz, hogy továbbléphessek. Mivel ezek már szerves részeimmé váltak, az elengedés olyan, mintha meghalnék. Régi énem teljesen össze kell törjön ahhoz, hogy megszülethessen az új. Ahogy az újjászületés megkezdődik, egy szeretetteli, békés állapotba kerülök, amit igyekszem a lehető legmélyebben kiélvezni, mert hamarosan letelik a két hét és kezdhetem elölről …

Amikor erről először írtam a hírlevelemben, több visszajelzést is kaptam – mindet olyanoktól, akik hasonlókat élnek át. Sőt, egy barátnőm úgy fogalmazott, vele nem kéthetente, hanem kétnaponta történik ez, és – lévén asztrológus – hozzátette, hogy a csillagok állása szerint ez a folyamat 2010 februárjától tovább gyorsul.

Úgy tűnik tehát, nincs menekvés, abba kell hagynunk a ragaszkodást. A világ – és benne mi is – oly mértékben változik, hogy egyszerűen a saját dolgunkat nehezítjük meg, ha nem mozgunk az áramlással, nem engedjük el, ami menni akar, és nem teremtjük meg a teret saját megújulásunknak.

Néhány napja azonban egy még furcsább folyamatra figyeltem fel. Az elmúlt két hétben ugyanis "nem történt semmi". Béke van.  Béke van bennem és körülöttem. Gyanút fogtam. Valamit rosszul csinálok? Abbamaradt a fejlődésem? Hová tűnt a félelem és az idegeskedés? Hol a gyötrődés? Most mihez kezdjek? Miből tanuljak? Nincs több feladat? Szinte pánikba estem, annyira ismeretlen volt ez az állapot.

Aztán rájöttem. Néhány napja ugyanis elolvastam egy cikket arról, hogy létezik még egy elengedni való: a dráma. Amikor drámává növesztünk egy helyzetet, jól szórakozunk. Ebből érezzük, hogy fontosak vagyunk, hogy zajlik körülöttünk az élet. Ha nincs dráma, unatkozni kezdünk. A dráma az, ami meghatároz minket, amiből tudhatjuk, hogy kik vagyunk, hogy milyenek vagyunk. Ráadásul gyakran olyasmiből alakul ki a dráma, amihez szinte semmi közünk, mert olyasminek a megváltoztatására törekszünk, ami nem a mi dolgunk.

Amikor a drámák elmúlnak, elbizonytalanodunk. Hiszen ki vagyok én a drámáim nélkül? Ezt éltem át, amikor észrevettem, mennyire légüres térbe kerültem. Pedig semmi mást nem tettem, csak kifejeztem az alábbi szándékomat: Végeztem a drámákkal. Élni, tapasztalni, teremteni akarok. Többé nincs szükségem a drámákra. A szenvedés helyett az örömöt választom.

Amikor a megújulás szándékával elengedünk valamit, fel kell készülnünk arra, hogy ez valódi, erőteljes változást jelent. A felszabadultság érzését követheti egyfajta légüres tér megjelenése, amikor nagy a kísértés, hogy visszatérjünk a régi mintához. Velem is megtörtént: ma már sírtam egy sort; igazán nem volt oka, de valószínűleg még visszavágyom régi, megszokott, ismerős drámáimhoz – őket siratom. Ám kitartok, mert tudom, hogy ebben az "ürességben" végre megnyilvánulhat valódi lényem, és ez a folyamat vezet ahhoz az örömteli élethez, amire vágyom.

Az alábbiakban egy rövid meditációt találsz, melynek segítségével elengedhetsz néhány fölöslegesen cipelt terhet, néhány idejétmúlt drámát. Talán te másként vagy vele, velem azonban gyakran megtörténik, hogy amikor elolvasok egy ilyen cikket, fellelkesülök, és ha van benne egy jóféle gyakorlat, akkor elhatározom, hogy ma este vagy holnap találok rá egy megfelelő időpontot, elcsendesülök, és mindenképpen elvégzem. Ám leggyakrabban abban a pillanatban elfeledkezem róla, ahogy leteszem a kezemből a magazint. Ezért, ha van, amit szeretnél elengedni, akkor arra kérlek, hogy az alábbi néhány perces folyamaton most azonnal vezesd végig magad – hidd el, ez a legalkalmasabb pillanat.

Vegyél két mély lélegzetet, és fordítsd a figyelmedet befelé. Képzelj el magad előtt egy lágyan csörgedező kis patakot, és ülj le a partján, közvetlenül a víz mellett. Üldögélj csöndben és figyeld a víz áramlását. Válj eggyé ezzel az áramlattal. Lélegezd bele magad.

Vannak dolgok, amiket nem tudunk megváltoztatni, bármilyen kitartóan próbálkozunk; bármilyen kétségbeesetten szeretnénk megmenteni, helyrehozni vagy megoldani bizonyos helyzeteket; bármilyen őszinte is az odafordulásunk; bármilyen mélységes is a szeretetünk. Vannak olyan terhek, melyeket nem dolgunk hordozni: a döntéseit valakinek, akit szeretünk; a barátnőnk hangulatváltozásait; a munkatársunk függőségét; kamasz gyermekünk vívódását; egy rokonunk depresszióját; az élet változó természetét; a múlt hullámvölgyeit; a jövő ismeretlenségét.

Bölcsen tesszük, ha elengedjük e terheket, ha beleeresztjük őket az élő víz áramlásába, ha odaadjuk őket az élet áramlatának. Ahogy eszedbe jut egy helyzet, valami, ami aggaszt, egy ember vagy egy kapcsolat, amelyet nem tudsz megváltoztatni, szíved csendjében egyenként nevezd meg, majd engedd bele őket a patakba. Szabadulj meg a terhektől, amelyeket nem neked kell hordoznod.

Belégzésre – Odaadom a ... (nevezd meg),
Kilégzésre -  az élet bölcs áramlatának.

Ahogy felhagyunk hiábavaló kísérleteinkkel, hogy megváltoztassuk a dolgokat, amikre nem lehetünk hatással, hatalmas energiák szabadulnak fel, melyet  arra fordíthatunk, amit viszont képesek vagyunk megváltoztatni.

A forrás most azt kéri tőled, hogy vállalj teljes felelősséget az életedért. Ott van benned a szükséges bátorság ahhoz, hogy elindulj, kezdeményezz, és tovább lépj a kapcsolataidban, a munkádban és a világban. Nyúlj bele a vízbe, és vedd magadhoz a bátorságot, hogy megváltoztasd mindazt, amire képes vagy, miközben szíved meghittségében megnevezed őket: hogy kialakítsd a saját életedet; hogy egy rég eltemetett alkotói vágyad figyelmet kapjon; hogy létrehozd a számodra megfelelő kapcsolatokat; hogy véget vess egy energiarabló barátságnak; hogy felelősséget vállalj szükségtelen viselkedésmintáidért.

Belégzésre – Magamhoz veszem a bátorságot, hogy … (nevezd meg).
Kilégzésre – A saját nevemben cselekszem.

Elmélyülésedet zárd azzal, hogy az alábbi megerősítést szövöd bele a légzésbe :

Belégzésre – Mindenem megvan ahhoz, hogy
Kilégzésre – belső életem gazdagságából megteremtsem, amire vágyom.

Szerző: Sarkadi Krisztina
www.igazabolszerelem.hu