| A Bels Er |
|
Könny út eredmények nélkül ![]() Az ember mostanra megfeledkezett eredeti feladatáról, s teremtett magának egy zajos, pörgs, felgyorsult, örömtelen világot, mely ugyan a könnyebbik utat ígéri számára, a gyors lehetségeket, de hathatós, hosszútávú eredményeket nem hoz. A Bels központ A mai ember problémáinak tükrében látható, hogy megfeledkezett születési céljáról, és önös szándéka egy hamis pályára lökte, melyen kifelé pörög, így távolodik el Bels központjától. Ahhoz, hogy egyensúlyát megtalálja, a magával, másokkal és az élete tartalmassá váljék, a gyökerekhez kell visszanyúlnia. Szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy konkrét céllal jött e földre élni. Szembe kell nézzen Istennel magában, mert ha nem, az si Forrás Fényét szakítja ki magából, s ekkor végérvényesen elszakad és kényszerpályára kerül. A Teremtés részei vagyunk Bels Errl beszélni Isten nélkül, a Mindenség végtelen szeretetének és türelmének figyelembe vétele nélkül, azt gondolom nem lehet. A Teremtés részei vagyunk, születésünktl fogva legbelsbb tudásunk ez, mely egyben felelsségünk is. Mi választottuk ezt a Bolygót, feladatunk teljesítéseként, élni jöttünk ide, hogy aztán a halál kapuján át egy másik világba érkezzünk meg és érdemes tudnunk, hogy nem mindegy hova érkezünk. Itteni életünk, elkészület is, egy másik világba, egy másik teremtett életbe, mely életet mi teremtjük meg, most! A halállal nem fejezdik be "utazásunk", a halál itteni életünk vége és egy másik élet új kezdete. Van egy mondás, miszerint:" csak az a tiéd, amit nem vehetnek el tled! " A halálunkba is ennyit vihetünk. Vajon a mai világ emberének mije van, amit elvihet innen akkor, ha át kell lépnie a halál küszöbét? Az Élet értelme Életünk nem csak a munka, a hajtás a pénzért, a terhek, feladatok, nehézségek, evés, ivás, szórakozás,az állandó párkapcsolati játszmák ...az élet Szép, mely Szépség láthatatlanul húzódik meg a mindennapok fátyla mögött, s ajándékoz meg bennünket pillanatról, pillanatra. Tartalmas életet kívánunk élni, biztonságra, harmóniára, kiegyensúlyozott emberi kapcsolatokra vágyunk, és boldogságra. A mai ember rült rohamban, szédült vakságban keresi vágyai beteljesülését, miközben ügyet sem vet saját szétesett Bels világára, melynek darabkái falként emelkednek eltte. A Bels Er Mindennapi küzdelmében nem felejtheti el az ember, hogy földi élete emelkedettebb, magasabb értelmet rejt számára, s ha megérti ezt, teljesebb és tartalmasabb életet élhet. A Bels Er nem fizikális er, nem a test ereje. A Bels Er a figyelmesség, a türelem, a gyengédség talaján születik meg, azokból a minségekbl növi ki magát, melyek a mindennapi gyakorlat során válnak élvé. Nehéz feladat ez akkor, amikor az embert önös érdekei, haragja, dühe, félelme, negatív emóciói irányítják. Ennek az Ernek mindannyian birtokában lehetünk, ha visszaszerezzük eredenden Emberi természetünket, a Szeretetre való képességünket. A Bels Er az, mely megtart bennünket egymásban és Istenben is. A Bels Er birtokában megsznik a játszma, feloldódik a félelem, eltnik az "énesség", az "önösség", megjelenik az önmérséklet és eltérbe kerül a feltételnélküliség. Szerz: Knolmár Mária (Marica) - a Turiyam Program vezetje www.turiyam.com |














