A csendből keletkezik és a csendbe elenyészik minden. A csend olyan, mint a sima víz tükre, melyen hullámok keletkeznek és elsimulnak. Ismerj meg engem, mondja Ő: a mindenek előtt és mindenek után, alatta, felette és a mindenben rejlő lényegemet; a békés, nyugalmas, harmonikus csendet, a megzavarhatatlan örökkévalóságot. Sajnálatra méltók azok a lelkek, akik engem nem ismernek, sehol meg nem találnak, csak a lármás küzdelem, hiábavaló vágyak nyughatatlansága, szenvedésteljessé teszi életüket. De boldogok azok, akiknek lelki szemeik vannak és csukott szemmel is látnak, lelki füleik vannak és süket füllel is hallanak és a csendes magányban is éreznek. Ezek megértenek engem, mert megtalálnak engem lelkük legmélyén és gondolkozásuk felszínén és a környezetükben is.

Akik engem ismernek, tudják jól, hogy én vagyok a béke, a megelégedettség nyugalmas boldogsága. Akik rám találtak, tudják, hogy az örökkévalóságot megtalálták és betelnek az én boldogságos érzésemmel. Minden más csak mulandó álom káprázata, mely lármás küzdelem után bennem előbb-utóbb feloldódik és nyomtalanul eltűnik.

Belőlem keletkezik és bennem elmúlik a tavasz, nyár, ősz, tél is. Gyorsan forog a föld és peregnek az évek és az élet mint valami film a föld színpadán. Bennem enyésztek el az emberiség korszakainak különböző történelmei, melyek lármájukkal betöltötték a csendet, majd erőlködéseikben elfáradva, pihenni térve, elcsendesedtek.

A régi rómaiak világuralma, pusztító, hódító háborúik, nagy császárjaikkal együtt és az orgiális ünnepeik, pazar cirkuszi játékaik, hatalmas kultúrájuk, melyekkel tele írták egykoron az évszázadok történéseit: elmúltak, elenyésztek, eltűntek, csenddé váltak, bennem feloldódtak. Az egyiptomiak hatalmas fáraói rabszolgáikkal és kultúrájukkal együtt szintén elmúltak, mint vak, üres lárma és maradt az, mi volt előtte: a csend örök birodalma.

A még létező néhány omladozó, porladozó szfinx és piramis hirdeti azt, hogy valaha ők is éltek. De az évezredek a visszamaradt nyomaikat is megsemmisítik.

Eltűnik minden, ami keletkezett. Minden látható, hallható és érzékelhető jelenség, mint álom elmúlik, csenddé válik. Én vagyok a függöny a föld színpadán. Lezárom a színdarabok történeteit és feltárom a korszakok új változásait.

Így jött el a XX. század tragédiája, a világháború. Az is elmúlt, hasztalan keletkezik és elmúlik minden, és az évszázadok megtelnek az emberek történelmeivel. Születnek, élnek, küzdenek és meghalnak nemzedékek. De én, a csend, csendben szemlélem e földet, az élet színpadát, melyen harsog a lárma, a küzdés és a vágyódás nyugtalan zaja.

Van mit néznem: az egymást követő korszakok új és új műsorral jönnek elő és enyésznek el bennem. Mert enyém a mulandóság. Belőlem keletkezik, és bennem enyészik el minden látható és érzékelhető világ és válik láthatatlanná és érzékelhetetlenné ismét. Enyém az űr, melyben keletkezett a milliónyi csillagvilág végtelen sokasága, hogy keringve éljék mozgalmas életüket, betöltvén az űr csendjét, világosságot és sötétséget támasztva. De aki engem ismer, tudja jól, bennem nincs sem sötétség, sem világosság.

Csak az árnyékvilág mulandó, anyagias jelensége különbözteti meg a sötétséget a világosságtól, a földet a naptól, a csillagokat a holdtól, embereket az állatoktól, növényt a bogártól, sziklát a víztől, hideget a melegtől. De az én számomra mindez csak lárma, egyforma káprázata az anyagi életnek, mely értéktelen, mivel hogy mulandó, minden gyorsan tovatűnő és változó, miként az álom. Én vagyok csak a valóság! Az elmúlhatatlan és örök lényeg! A változhatatlan és nem keletkezett, mindig megvolt és örökké fennálló Csend! melyben mint káprázat, illúziók színes álma jön elő az élet és múlik el ismét.

De én mindennek felette, alatta, előtte és utána létezni fogok. Mert én vagyok az örökkévalóság.

 

Szerző: Satchitananda az Indiából hazatért magyar hindu brahmin jógi (Kárpáti Andor)