Ezen iskolák egyike a ceyloni Theraváda ("Öregek Útja"), amely azonban korántsem a legjelentősebb. Sokkal jelentősebb volt két "északi iskola", amelyek ismertetésére az alábbiakban kitérünk.

A Szarvásztivádin tanítás saját, a Páli kánontól eltérő Abhidharmával rendelkezett. E szövegek terjedelmes kommentárja a Vibhása. Az iskola, amely e kommentárokra támaszkodott, a Vaibhásika. Tanításait, a vele rivalizáló Szautrántika-iskola révén ismerjük. S a legnagyobb Szautrántika-filozófus, Vasubandhu (i. sz. 4-5. sz.) írt egy alapvető értekezést (Abhidharmakósa), amely részletesen ismerteti a Vaibhásika tanait, miközben azokat pontról pontra kritizálja. Az értekezés kínai és tibeti változatait Vallée Poussin fordította le franciára (Paris-Louvain, 1931). Az iskola végkövetkeztetéseit ama Hinajána-dogmából vonja le, amely szerint az empirikus világ állandó változásnak van kitéve.

Az individuális lény tehát éppen annyira "nem létező", mint az őt körülvevőkülvilág. Minden csupán pszichofizikai jelenségek "tovafolyása". És e tovafolyásnak öt szkandhára való föloszlása csak időleges: a szkandhák ismét csak föloszló jelenségek. A további analízis során a Vaibhásikák végül is megállnak a dharmáknál, ama utolsó elemeknél, amelyek immár oszthatatlanok és "valóságosak", mondhatnánk úgy is, hogy "fenoménatomok". De őrizkednünk kell attól, hogy szubsztanciáknak tekintsük őket, mivel csak igen szubtilis manifesztációk.

Az empirikus létezés minden pillanata eme faktorok egy konfigurációja. Az észlelés folyamatában tehát tulajdonképpen nem létezik alany és tárgy, hanem csak objektív és szubjektív dharmák, amelyek pillanatról pillanatra megújulnak.

Az immanens valóság tehát dharmák áramlatából (szantána) áll, miközben minden áramlat individuális létet alkot, átfogva mindazt, amit az individuum észlel és elszenved.

Az áramlatok egymástól elválasztottak: Ha két ember a napot látja, nem jelenti azt, hogy rajtuk kívül objektív nap létezik, de azt jelenti hogy mindegyikükben analóg, dharmák (a látott nap dharmái) manifesztálódnak. Mindkét ember saját napját látja, de az észlelés illuzórikusnak nem mondható mivel éppen annyira reális, mint ama érzékek, amelyek észlelnek. Hogy a világot hozzávetőleg egyértelműen észleljük, ez azért van, mivel karmánk e szempontból hasonló.

Egy meghatározott dharma jelenléte egy másik meghatározott dharma manifesztációját eredményezi. Ezek a vidzsnyána (tudat) köré csoportosulnak - viszont a vidzsnyána sem egyéb, mint állandóan megújuló dharmák rövid manifesztációinak sorozata. A dharmák száma határtalan, de 75 kategóriába sorolhatók.

Mi tehát a Nirvána ebben az interpretációban? Az üdvút a szantána fokozatos megtisztításábó1 áll, ami azt jelenti, hogy a manifesztálódó dharmák száma egyre csökken, míg végül új faktor nem keletkezik, és a szantána végleg föloszlik.

A Nirvána azonban nemcsak a szantána dharmáinak eltűnéséből áll, de egy új dharma megjelenésében is, és ez a Nirvána dharmája. Utóbbi azonban különbözik a többi dharmától: nem bír múlttal, jelennel, jövővel - októl független (aszamkrita) dharma.

A Szautrántika-iskola tanítása reakciót jelent a Vaibhásika tanának túlzásaival szemben. Mindenekelőtt tetemesen lecsökkenti a dharmák számát, és mellőzik az aszamkrita dharmák kategóriáját. A Nirvánát nem tekinti különleges dharmának, hanem kijelenti, hogy a Nirvána "a dharmák nem manifesztálódása".

A Szautrántika-iskolához közel áll egy másik irányzat, az ún. Bahusruika. Tanításainak végkövetkeztetése a Szatjalsziddhisásztra c. értekezésben olvasható, amelyből idézzük az alábbiakat:

"Múlt és jövő nem valóságosak. Csak a dharmák jelen állapota létező - mintha valóságos volna. Minden dharma létező és egyben nem létező, mivel a dharmák vajóságos állapota az állandó változás - hiszen eltűnnek ama pillanatban, amikor keletkeznek."

Föntiek szerint a lét nem más, mint pillanatnyi tudatállapotok egymásutánja. Viszont egy ilyen módon felfogott realitástól már csak egy lépést kell tennünk ama megállapításig, amely szerint a lét csupán illúzió.

Ez a tétel azonban már a Mahájána filozófia megállapítása.