A buddhizmus történelmi kiindulópontja alapítójának személyében adott. Sziddhártha ("aki a célját eléri ") Gautama, a Sákja törzsből származó herceg, a mai Nepál határa közelében fekvő Kapilavasztuban született. A nevét helyettesítő jelző (Sákjamuni = a Sáka törzs bölcse) a föntiekre utal, míg a "Buddha" kifejezés (Megvilágosodott) a rangját jelöli. És ez az utóbbi jelző, amely a leggyakoribb, képezi az általa alapított vallás alapját.

Bár, a régebbi szakirodalom kérdésesnek vélte Gautama történelmiségét, abban kételkedni semmiképpen sem lehet, sőt megállapíthatjuk, hogy India történelmében éppen Ő az első autentikus személyiség, akinek életkora hozzávetőleg (i. e. 560-480) megállapítható. E helyen azonban meg kell jegyeznünk, hogy a buddhista hagyomány születését az i. e. 623. esztendőre teszi.

Igen sok Buddha életrajz ismeretes, amelyek azonban lényeges elemeik tekintetében megegyeznek. Az életírások vázlata a következő: Sziddhártha herceg rangjának megfelelő nevelésben részesült fejedelmi jólétben nevelkedett, megnősült, és fia született. A legenda szerint sétakocsizás közben öregemberrel, majd beteggel, halottas menettel és vándoraszkétával találkozott. A szenvedés e képei borzalommal töltötték el az ifjú herceget, aki fölismerte a lét szenvedésteljes voltát, azt, hogy még embert is fenyegeti mindannak elvesztése, amit szeret, hogy mindenkire öregedés és halál vár. Huszonkilenc esztendős korában titokban elhagyja királyi atyja palotáját, és az otthontalanságba vonul. Hét éven át hiába keresi a megváltáshoz vezető utat; csalódik tanítóiban, és végül aszketikus, önkínzó gyakorlatokkal igyekszik az üdvösséget elérni. De ez a módszer is elégtelennek bizonyul, és Sziddhártha ismét megfelelő élelmet vesz magához. Egy éjszaka azután egy pippalafa (Ficus religiosa) tövében ráébred a valóságra, azaz eléri a megvilágosodást (bodhi).

Ez a jelentős esemény a mai Bodh-Gajában következett be. Az immár "megvilágosodott" (Buddha) elhatározza, hogy a föllelt igazságot közli a világgal, és ezért tanát kihirdetendő, vándorútra kel.

Benáreszben találkozik ama öt aszkétával, akiket még abból az időből ismer, amikor ő maga is a vezeklők útját követte. Az aszkéták gyanakvással fogadják. Amikor azonban Buddha közli velük, hogy a Tathágata ("az úgy eltávozott", azaz a bölcsesség túlpartjára távozott) áll előttük, tisztelettel köszöntik, és készek meghallgatni.

Az öt aszkétának tartott tanítóbeszéd a hires "Benáreszi
prédikáció", amelyet a buddhista hagyomány a "Tan Kerekének forgásba hozása"-ként emleget. Buddha kinyilatkoztatja a "Négy Nemes Igazság"-ot:

1. Állandótlansága következtében minden lét szenvedésteljes.
2. A vágyakozás (lét vagy nemlét után) oka a szenvedésnek.
3. A szenvedés, csupán a vágyakozás legyőzésével szüntethető meg.
4. A vágyakozás legyőzése viszont csak a "Nemes Nyolcrétű Ösvény" útján lehetséges: Helyes Fölismerés, Helyes Gondolkodás, Helyes Beszéd, Helyes Életmód, Helyes Cselekvés, Helyes Igyekezet, Helyes Elmélkedés és Helyes Elmélyedés.

A Buddha e körvonalazott üdvmódszerét középútnak nevezte, mivel egy aránt kerüli a tobzódást és a haszontalan aszkézist.